Áttekinthető rend, az ATIM kiegészítőivel

Egy konyhában akkor tudunk igazán rendet tartani, ha mindennek helye van, ráadásul az a hely kézreálló, áttekinthető, pillanatok alatt hozzáférhető és a munka után azonnal “eltüntethető”. Ezért nem mondanánk extra kiváltságnak a profi tárolást, ami egyébként a jól működő konyha egyik alapja is.

Az ATIM vasalatokkal ráadásul ezek a megoldások  sosem egy, hanem két-három funkciót is magukban foglalnak egyetlen helyen, ami különösen a kis konyhákban jelent óriási segítséget.

atim-functioanal-fiok
COOK - három funkció egy helyen

Egy finom krémleves, vagy egy avokádókrém, netán egy tahini? Pillanatok alatt mindössze 60 centis helyen elkészíthető, úgy, hogy ezt a felületet nem a konyhapult hasznos, egybefüggő teréből vesszük el.

Az ATIM Cook egy plusz fiók lehetőség az evőeszközök számára, hozzá applikált tárolóval, amibe beállíthatjuk a botmixert, de használhatjuk a kisebb mennyiségű konyhai hulladék tárolására is, amit aztán egyszerűen kidobhatunk például a komposztra. A kihúzható fiók teteje további munkapultként és vágódeszkaként is szolgál, így minden munkafolyamat egyetlen helyre koncentrálódhat, minden kézre esik, és anélkül tudunk dolgozni, hogy az eredeti konyhapult felületét csökkentenénk.

FUNCTIONAL - két funkció egy helyen

A COOK “kistestvére” tároló nélkül. Az evőeszközök egy kihúzható, felfelé nyíló fedelű plusz fiókban kaptak helyet, aminek a teteje itt is értékes lerakó-, illetve munkapultként szolgál.

atim-functional

A kenyér, mindig egy neuralgikus pontja a konyhának. Hol, hogyan tároljuk, hogy ne száradjon ki, és ne érezzük magunkat egy pékség közepén azonnal, amint elővettük, és szeletelni kezdtük…

atim-basket
BASKET -két funkció egy helyen

A Basket valójában egy vászon zsák, ami az ATIM professzionális vasalatán mozog. A jól  szellőző természetes anyaga biztosítja, hogy a kenyér mindig friss, a héja pedig ropogós maradjon.

Miután kihúztuk a tárolót, a tetején nyugodtan vághatunk, a morzsa visszahull a zsákba, így a probléma kipipálva – a konyha morzsa és nyáron hangyamentes marad.